mivel gyors segítséget várok, ezért feltettem ide a postomat. bocsi, lehet hogy még elő fog kerülni a szakítóson is (http://szakitshabirsz.blog.hu), és előre is bocsi az ottani blogosoktól, de egyszerűen megöl a kín, és muszáj, hogy valami tanácsot kapjak...

"Sziasztok!

Nem gondoltam volna, hogy én egyhamar ide fogok írni, de mégis eljött az ideje. Igyekszem rövid lenni, hogy a végére maradjon enerigátok valami jótanáccsal megdobni..
Rólam röviden annyit, hogy még sose volt komoly kapcsolatom, nem jártam egy lánnyal sem, csak randizgattam, aztán mindnek vége szakadt valahogy - nem szépítem, mindnek miattam. Vagy azért mert hülye voltam, vagy azért mert mégse érdekelt annyira a lány. (Lehet szörnyűlködni, 21 éves vagyok. A lány a történetben 19.)
Ezt a lányt, akiről most mesélnék, kb. másfél hónapja ismertem meg, az interneten, egy ilyen beszélgetős oldalon. Hát igen, mit tagadnám, volt egy idő, hogy itt ismerkedtem, most azonban nem ezért voltam fent, van egy kedves barátom a netről, akinek nincs msn-je, és csak itt tudtunk beszélgetni, és míg rá vártam, akkor ismertem meg eme lányt. Olyan "fura" volt a legelején, már kb az első mondat után éreztem, hogy itt valami nem olyan, mint egy sima beszélgetésben. Egyből felkeltette az érdeklődésemet, nem sokkal később már msn-en beszélgettünk. Így eltelt 2 hét kb, de a 2. nap után már azt vártam, mikor találkozhatom vele. Ő közben elment Balatonra nyaralni egy hétvégére, mindeközben sms-ek hada ment el köztünk, talán nem túlzás ezt mondani, ha nézzük a folytatást is. Végül eljött a nagy nap, és találkoztunk. Első randi, minden csodaszép, a Margit szigeten találkoztunk, lementünk a partra, ott beszélgettünk, sörözgettünk egyet. Csodálatos egy délután volt. Én bevallom, fel se akartam állni onnan, azt kívántam, bárcsak örökké tartana ez a nap. De aztán menni kellett, mert neki hosszabb az út hazáig, vonattal kell mennie, mert Pest mellett lakik. Utána mikor hazaértünk mindketten, msn-en folytattuk természetesen, majd utána zárásként még elrepült pár sms. Az egyikben volt egy ilyen mondat, hogy "köszönöm a mai napot!" Hát nem tudom erre mit kellett volna írni, csak annyit tudtam, hogy én is nagyon köszönöm. De legszívesebben majd kiugrottam volna a bőrömből..
Aztán minden ment tovább szépen, ez egy keddi nap volt, még azon a héten szombaton találkoztunk is. Én vidéken voltam, és hazafele úton beszélgettünk msn-en (mobilszélessáv rulez...), és megkérdezte, hogy hova érkezik be a vonatom. A Nyugatiba tartott a vonatom, de poénból azt mondtam neki, hogy Pécelre (tegyük fel most a példának okáért, hogy ott lakik...). Csak mosolyogott, és mondta, hogy akkor kijön elém az állomásra. Hát nem tudom benne mikor realizálódott, hogy akkor én tényleg kimegyek hozzá, de még én se tudtam, hogy is oldom ezt meg, ugyanis 21:20kor értem be a Nyugatiba, és 21:40kor ment a vonatom hozzá a Keletiből... Szombat este azt hiszem pályacsúcsot döntöttem, hogy elértem a vonatot :) Végül kint találkoztunk, ahogy észrevettem, nagyon örült neki, hogy kimentem, még ha nem kis őrültségre is vall egy ilyen akció. Neki meg otthon sem volt könnyű ezt eladni, hogy hová is megy ilyen random, este 10kor. De nagyon örültünk egymásnak. Sétáltunk egy nagyot, aztán visszamentünk az állomásra, nehogy lekéssem az utolsó vonatot. Emlékszem, ott ültünk a lépcsőn, és beszélgettünk. Aztán egyszer csak elfogyott a téma, és ott ültünk egymás mellett csendesen, már nem sok lehetett hátra a vonat érkezéséig. Biztos vagyok benne, hogy várta, hogy megcsókoljam, de egyszerűen ott pörgött az agyam, hogy most mit hogy miért hogyan, stb... Aztán megjött a vonat, elbúcsúztunk, puszi-puszi, és már indult is volna, láttam rajta, hogy kicsit csalódottan. Végül megfogtam a karját, hogy ne menjen el, és megcsókoltam. (Bevallom, ezt ő sem tudja, de ez volt életem első csókja...)
Hát röviden ennyit. Voltak nehezebb időszakok, mert ezután majdnem 2 hétig nem tudtunk találkozni. Én nagyon magam alatt is voltam, mert nagyon hiányzott, és nem értettem, hogy miért nem tud szakítani rám egy kis időt, többször úgy is voltam, hogy akkor felejtsük el egymást, néha lehet meg is bántottam azzal, hogy piszkáltam, ideje volna már találkozni. Gondoltam végül utoljára megpróbálom, küldtem neki egy kedves képeslapot múlt hét kedden, amiben bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy nagyon szeretném már újra látni. Szerdán délben azzal fogadott msn-en, hogy hű mit kapott :) Végül rendeződött a helyzet, pénteken este már megint kint jártam nála egy ilyen villámlátogatásra, ismét sétálgattunk, beszélgettünk, a végefelé rávettem magam, hogy ideje megfogni a kezét, meg is történt. Annyira csodálatos volt minden. Vasárnap (azaz tegnap) beszélgettünk msn-en, és mivel gondoltam nincs semmi dolga du, hát találkozzunk. Ő nem akart bejönni a városba, mert nem akart későn hazaérni, én felajánlottam, hogy akkor kimegyek hozzá. Hát erre nem írt semmit, eltűnt egy órára, gondoltam, akkor kimegyek, meg is irtam neki msn-en, hogy akkor 6 után pár perccel megtalál az állomáson, ha szeretne találkozni velem. Félúton jártam a Keletibe, mikor írt egy sms-t, hogy ne menjek, ma biztos nem jön ki elém. Hát mit tegyek, csalódottan mentem haza. Mindegy, ez van, megértettem, biztos fáradt volt, ma először ment dolgozni, stb-stb.
Este látom, hogy küldött egy sms-t, amiben csak annyi állt, hogy "bocsánat a mai nap miatt. figyelj, megharagudnál ha barátok lennénk? Remélem tudod, hogy nem miattad, csak nekem ez most nem megy"
Hát uh. Levegőt venni se bírtam, mikor ezt olvastam. Mi van? Mi történt? Mi a baj? Ez most mi? Nekem írta, vagy másnak szánta?
Őszintén szólva, 5 évesen bőgtem annyit utoljára, mint tegnap este - tudom, fiú vagyok, stb, de ez most nagyon fáj(t). És szerintetek most mi ez az egész? Mi történt? És hogyan tovább? Tegnap este csak annyit írtam neki, hogy üljünk le, és beszéljük meg ezt az egészet. Azóta nem válaszolt, és semmi hír róla... Örömmel vennék minden tanácsot. Köszönöm hogy elolvastátok!

Üdv,

A."